Kozmetika

Alexits Fruzsina vagyok, sminkes-kozmetikus. 2016 óta sminkesként dolgozom. Viszonylag hamar, még tanuló koromban belecsöppentem a tv-zés világába, aminek köszönhetően rengeteg tapasztalatot szereztem. Többek között olyan produkcióknak lehettem a részese, mint a Barátok közt, Rtl Reggeli, Álarcos énekes, Éjjel nappal Budapest. Ezen kívül számos fotózáson, reklám-és klipforgatáson megfordultam. A legnagyobb felkérés számomra mindig a menyasszonyok sminkjének elkészítése. Részt venni valakinek élete legfontosabb napján, több, mint megtisztelő. A sminkelés mellett nagy szerelmem a maszkolás, amiben leginkább a napi sorozatok forgatásain és Halloweenkor tudom kiélni magam.
Mind a sminkelés, mind a kozmetika rendkívül gyorsan fejlődő szakma és bár erős alapokat kaptam, a tanulás soha véget nem érő dolog az életemben, ezért folyamatosan képzem magam. Szeretem, hogy ez a kettő kéz a kézben jár, szép smink nem létezik megfelelő bőrápolás hiányában.
A kozmetikus képzést az Innoderm Kft. Kozmetikus képző és továbbképző központban végeztem el. Tanáraim a szakma meghatározó alakjai. Gyakorlati és elméleti oktatóm Tóthné Hajdu Gabriella, elméleti oktatóm Juhász Klára volt.
Fontosnak tartom a minőséget, ezért kizárólag professzionális termékekkel dolgozom. Választásom a HL Cosmetics termékeire esett. A HL a kezelési megoldások széles választékát kínálja, amelyek magukban foglalják a bőr normalizálását, rehabilitációját, az öregedésgátlást, a halványítást, a fényvédelmet és a további otthoni kezelési termékeket. A prevenció és a tudatosság híve vagyok. Rendszeres, megfelelő bőrápolással lassíthatóak az öregedési folyamatok. Kozmetikámban harmóniára törekszem és egy nyugodt környezet kialakítására, ahol a vendégeim igazán ki tudnak kapcsolódni amellett, hogy szépülnek is közben.
Árlista
Masszázsok / Mini rituálék
Arc-nyak-dekoltázs masszázs 40 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, masszázs)
10.000, – Ft
Japán botox hatású lifting masszázs hatóanyaggal 40 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, szérum, masszázs, befejező krém)
13.000, – Ft
Hidratáló mini rituálé 60 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, hatóanyagbevitel ultrahanggal, alginát maszk, befejező krém)
14.000, – Ft
Tisztító kezelések
Hát tisztítás
(Letisztítás, tonizálás, peeling, felpuhítás, tisztítás, nyugtatás)
12.000, – Ft
Tini arctisztítás (18 éves korig) 90 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, felpuhítás, tisztítás, fertőtlenítés, gyulladáscsökkentés, pórusösszehúzó pakolás, befejező krém)
15.500, – Ft
Hidratáló arctisztítás 90 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, hatóanyagbevitel ultrahanggal, tisztítás, nyugtató maszk, befejező krém)
16.500, – Ft
Speciális HL kezelések
Kollagén stimuláció a C vitamin erejével:
Hidratáló, feltöltő, pigmentfolt halványító hatás 75 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, hatóanyagbevitel ultrahanggal, masszázs, pakolás, befejező krém)
20.000, – Ft
Juvelast anti aging kezelés:
Bőrszerkezet javítás, DNS CoFactor komplex, rézpeptid komplex és hialuronsav segítségével 75 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, hatóanyagbevitel mélyporációs ultrahang+ rádiófrekvencia segítségével, lifting masszázs, szemkörnyékápolás, pakolás, befejező krém)
23.000, – Ft
Vitalise intenzív hidratálás gipsz maszk segítségével:
Optimalizálja a bőr hidratációját, halványítja a mimikai ráncokat, lágyítja a bőr textúráját 90 perc
(Letisztítás, tonizálás, peeling, intenzív hidratáló hatóanyag bőrbe juttatása, arc-nyak-dekoltázs masszázs, gipsz maszk alkalmazása, befejező krém)
25.000, – Ft
Savas hámlasztások
(Elérhető októbertől márciusig)
Savas hámlasztás 1 alkalom
Bőrállapotnak megfelelő kémiai peelinggel
(Alfa, anti-age, balance, renew, dermalight peel) 60 perc
(Letisztítás, tonizálás, savas hámlasztás, tejsavas nyugtató pakolás, hatóanyagbevitel ultrahanggal, befejező krém)
18.000, – Ft
Savas hámlasztás, bőrmegújító, pigmentfolt halványító kúra,
4 alkalmas bérlet (3 hetente)
(Letisztítás, tonizálás, savas hámlasztás, tejsavas nyugtató pakolás, hatóanyagbevitel ultrahanggal, befejező krém)
Egy összegben fizetendő az első alkalomnál!
68.000, – Ft
Választható kiegészítő kezelések
Ultrahang
3.000, – Ft
Mélyporációs ultrahang+rádiófrekvencia
5.500, – Ft
VIO
2.500, – Ft
Lokális tisztítás
(rövid manuális tisztítás a problémás területeken)
4.500, – Ft
Kiegészítő masszázs 20 perc (arc-nyak-dekoltázs)
4.500, – Ft
HL Juvelast szemkontúr maszk
(hialuronsav, ceramidok, B3 és B5 vitaminok, jamgyökér segítségével a dehidratáltság, ödéma és sötét karikák ellen, azonnali anti aging hatás)
4.000, – Ft
Alginát maszk
4.500, – Ft
Gyantázás
Szemöldök női
2.000, – Ft
Szemöldök férfi
3.000, – Ft
Bajusz
1.800, – Ft
Áll
1.800, – Ft
Pajesz
2.000, – Ft
Arc
2.000, – Ft
Hónalj női
2.500, – Ft
Hónalj férfi
3.000, – Ft
Alkar női
2.800, – Ft
Alkar férfi
4.000, – Ft
Teljes kar női
4.000, – Ft
Teljes kar férfi
6.000, – Ft
Láb térdig női
3.800, – Ft
Láb térdig férfi
5.800, – Ft
Teljes láb női
7.000, – Ft
Teljes láb férfi
10.000, – Ft
Comb női
4.000, – Ft
Comb férfi
6.000, – Ft
Bikini
3.500, – Ft
Has csík
2.500-5.000, – Ft
Férfi hát
8.000-10.000, – Ft
Férfi mellkas
6.000, – Ft
Váll
2.500, – Ft
Váll+felkar
6.000, – Ft
Szempilla, szemöldök
Szemöldökfestés
2.300, – Ft
Szempillafestés
2.300, – Ft
Henna szemöldökfestés
5.000, – Ft
Szemöldök styling
(forma tervezése, szedés, festés hennával)
7.000, – Ft
Smink
Alkalmi smink
20.000, – Ft
Soros, vagy tincses műszempilla felhelyezése
3.500, – Ft
Menyasszonyi smink próbasminkkel
50.000, – Ft
Kiszállási díj Budapesten belül
15.000, – Ft
Kiszállási díj vidékre
árajánlat kérés alapján
Menyasszonyi smink próbasminkkel
+3 fő a nagy napon
104.000,- Ft
Önsminkelő kurzus (2 óra, 1 sminktípus)
30.000,- Ft